Mária-barlang

Mária-barlang

2008, Fertőendréd

A fertőendrédi templom 2008-ban volt 100 éves. A jeles évfordulót egy Mária-szobor elhelyezésével tettük ünnepélyesebbé. Az egyházközségi képviselőtestület a szobor helyének kialakítására kért javaslatot. A szobor helye a templom szélfogója, és főhajó által alkotott jobboldali háromszögben lett kijelölve. A szoborfülke alakját úgy terveztem, hogy messziről sejthető legyen a „tartalma”. A templom védőszentje Szent István királyunk, aki országát Boldogasszonyunknak ajánlotta fel végső kétségbeesésében. Ebből kiindulva a tervezett építmény kompozíciója 3 részből áll. Alul Mária – és egyben Szent István – országa (körvonal, és hármashalom) a megtestesülést jelképezi, melyet felette Mária alakja tölt meg lelkiséggel. Legfelül a szellemiséget – Mária legfontosabb tulajdonságát, a szűziességet - egy liliom szimbolizálja. A kivitelezés során részben eltértek az alaptervtől.